/Apu/
Próbálom megfejteni a valamivé válás törvényszerűségeit. Tekintve, hogy a múlandóság igazolására számos példa sorakozik, érdekesnek találom a majd elmúló dolgok kipréselődését a világra, a létezések különböző minőségét, eltűnését és újra fogalmazódását. Nem látom a rendet, de valahogy minden összefügg.
Döntések következményeként tanári diplomához jutottam, s élve a lehetőségekkel munkába léptem. Később, nagy csendben, beleragadtam, s a kiugrási kísérletek ellenére tapiskolok benne ma is. Azt nem hinném, hogy nagy tanítóként fog számolni velem az utókor, ahogy azt sem, hogy ebben a pillanatban valahol rajongva és nagy tisztelettel ejtik ki a nevem. Egyszerűen nem vagyok jó tanár, mert túl sok minden rontja a kedvem, lohasztja a lelkesedésem és nehezíti az egyéni boldogulásom. Nem kifogásként mondom, mert persze a lényeg mégis csak az, hogy mindezt én nem bírom.
A rajongás amúgy meghat; legyengít, ahogy látom zavartan futkosni Gabit, az ötödikest, mert a hozzám közelebb eső ajtót akarja választani, hogy együtt utazhassunk a buszon; de megrémiszt, mert rögtön valamiféle szabadságvesztéssel jár, és a kötöttségeket alapjában véve is soknak találom. Hiszem, hogy a tanítási órák témája sohasem lehet kevesebb mindattól, amit az emberiség szellemiekben és tárgyakban felhalmozott, és én szeretem a nagy gubancokat és összegfüggéseket, mindezt feltárni, szellemi gyötrődéseimről beszámolni, kaput nyitni, az nagyon jó, és szeretek nagyon élni, és mindent szeretek, ami ezzel jár. Az embereket is, porontyaikat meg főleg, de néha annyira nehezen viselem magam, hogy a pedagógiai hatás folyamatát csak nagy kérdőjelekkel tudom megtámasztani. Problémáimat ilyenkor óriásinak látom, megoldásnak kizárólag a világégést, nincs jövőképem, csak a fene nagy bánatom, amitől lógó orral és szürke képpel mászkálok napokig. Az is előfordult, hogy a sárga levelek megjelenésétől a rozsdák és vörösek koncentrált kiáradásán át az álomba merülő színekig, vagyis az ősz színpadon állása alatt végig, képes voltam mást sem tenni, csak szerencsétlenkedni. Gyönyörű augusztus volt még, Évivel bandukoltunk a Zemplénben, és mivel túlságosan jó volt minden, muszáj volt nyafizni egy kicsit a fáradó leveleken. Aztán elkezdődött a tanítás, és rá kellett jönnöm, hogy a Nap se süt már annyit, és különben is. Szóval nem ment a dolog, és a vigasztalhatatlanságom okozta bénázást megfejeltem egy összecsúszással, amibe végül is nem haltam bele. Ez a nagyon könnyen igazolható tény azóta is feljogosít az épülésemről szóló gondolatok ízlelgetésére.
(folyt. köv.)
